A biztonsági öv történelme egészen a 19. század közepéig nyúlik vissza, amiből kikövetkeztethető, hogy nem az autóiparban használták először. Egy angol mérnök, George Cayley találta fel az azóta legalapvetőbbnek számító utasvédelmi felszerelést, az ambiciózus úriember először vitorlázórepülőjére applikált szíjakat, hogy azok a megfelelő pozícióban tartsák testét a levegőben. Ezt tekinthetjük a biztonsági öv ősének. Mr. Cayley jócskán megelőzte korát, ugyanis az első lépések a bevezetésére csak a következő évszázad közepén indultak meg.
A biztonsági öv kötelezővé tételének gondolata először a 30-as években merült fel, méghozzá az Egyesült Államokban. Több fizikus utólag a repülőgép ülésekhez hasonlóan derékövet szerelt autójába, majd később felhívták a cégek figyelmét arra, hogy célszerű lenne mielőbb sorozatgyártásba vinni egy ilyen konstrukciót a biztonság jegyében.
Sajnos az első áttörésre csaknem 20 évet kellett várni, ezalatt rengeteg ember veszítette életét autóban, a halál oka általában súlyos fejsérülés volt. 1953-ban a Colorado State Medical Society is elkötelezte magát a derékszíjak bevezetése mellett és felszólította az autóipart, hogy tegyen lépéseket az ügy érdekében. Egy évvel később, 1954-ben az Amerikai Sportautóklub már kötelezővé tette a biztonsági övet a versenyzőknek, enélkül senki nem állhatott rajthoz. Ezzel párhuzamosan az Amerikai Orvosi Szövetség is szavazott annak érdekében, hogy minden személygépjármű kötelező kelléke legyen ez az innováció.
1956-ban a Volvo piacra dobta a kétpontos, mellkason keresztben átívelő biztonsági övet, mint opcionális felszerelés, a tengerentúli márkák ekkor még csak derékövet kínáltak a vásárlóknak. De azért az Államokban is megindult a gépezet: a Ford kétéves reklámkampányba kezdett, aminek fő témája a biztonság és az öv rendszeres használata volt.
1957-ben a svédek bemutatták a horgony alakú csatot, de az igazi áttörés 1958-ban érkezett: a Volvo ekkor szabadalmaztatta a hárompontos biztonsági övet, amit Nils Bohlin alkotott meg. Ez gyakorlatilag egy derék és egy vállöv volt kombinálva, az Y-alakban rögzítő szíj lényege az volt, hogy elosztotta a mozgó test energiáit a mellkason, a vállon és a medencén.
Az első hárompontos biztonsági övvel felszerelt autó a Volvo PV 544-es volt, amelyet 1959. augusztus 13-án adtak át egy kereskedőnek Kristianstadtban. Vezető és utasoldalon rögtön kötelezővé tették a svédek a következő évben, az innovációnak hála, jelentősen csökkent a halálos balesetek száma a skandináv országban. Az egyetemes biztonság érdekében a Volvo ezután megnyitotta a szabadalmat és a többi gyártó számára is ingyenesen elérhetővé tette.
Created by Veszpremi-Soft